Site Overlay

Mit is szeretnék nyújtani?

Fiatalon, kezdő méhész koromban elnézve a hazatérő méheket, csoda volt, ahogy virágporos lábukkal a kaptárba repültek, néha terhükkel épp csak vonszolták magukat. Ekkor még a méz termelése volt számomra fontos, de később szerettem volna tudni, milyen méhlegelőről térnek haza, hisz nem mindig ismert, nagy kiterjedésű mezőgazdasági területre jártak. Sokat elárul erről a hazahozott virágpor színe, ám ehhez tudni kell, melyik növénynek van ilyen színű virágpora.

Ebben szeretnék azoknak a méhész kollégáimnak segíteni, akik szintén el akarnak igazodni a színek sokféleségében, hisz a legismertebb növények virágporát ismerjük, de nem mindennap találkozunk azzal, amit például a fekete kökörcsinről gyűjtött a méh. Elsődleges szempont volt számomra, hogy a virágpor színét megfelelő közelségben mutassam be. Maga a növény, amelyről gyűjtötték, szintén látható, de csak a virága.

A könyvemet nem növényhatározónak szántam, hanem a Méhészet című lap oldalain több éven keresztül látott módon a virágzat és a virágpor bemutatását tűztem ki célul. Azt tudjuk, hogy egy-egy virágról vagy nektárt, vagy virágport, vagy mindkettőt gyűjthetnek a méhek. Meglepően sok azoknak a növényeknek a száma, amelyekről csak az egyiket vihetik haza, például legismertebb a selyemkóró, amely csak nektárt – nem is keveset – ad, míg a kónya habszegfűről csak virágport gyűjtenek.

Külön fejezetet érdemelne az özönnövények és a méhészet kapcsolata, ám ez jelen pillanatban még nem letisztult, sok benne az ellentmondás, nagy a különböző érdekek ütközése, illetve az időjárás olyan átalakuláson megy keresztül, amelynek jelen pillanatban messze nem látjuk még a holnapját sem. Dr. Gulyás Sándor A méhlegelő (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975) című könyvben 600-ra teszi azoknak a növényeknek a számát, amelyeket a méhek látogatnak, ám azóta olyan mértékű dísznövény-behozatal történt, ami ezt a számot igen megemeli.

Nem célom, hogy olyan virágport mutassak be, amelyet a ritka, egzotikus tájak virágairól gyűjtöttek, csak példaként szerepel néhány. A kerti virágok külön fejezetet igényelnének, azonban a méhlegelő olyan kis szeletét adják, amely nem számottevő, a kertekben, parkokban néha tömegesen ültetett virágok közül párat bemutatok, valamint egy-egy, számomra érdekes növényt is lefotóztam. A könyvben háromszáz növény virágpora szerepel, ezt a számot bővíteni szeretném, hogy milyen formában, az még a jövő titka. Remélem, nemcsak a kezdő méhészek forgatják érdeklődve ezt a könyvet, hanem a nagy tapasztalattal rendelkezők is szívesen nézegetik.

Nekem sikerült kb. 300 növény virágporát lefényképeznem, ám ez nem fedi le a teljes virág palettát. Ahhoz, hogy tovább haladjunk, a segítségét szeretném kérni minden méhész kollégámnak, illetve a természetben fényképezőt, hogy ossza meg velem azokat a fotókat, melyek virágporos lábú méhet ábrázolnak, és a név feltüntetésével, a fotós engedélyével közzéteszem a honlapomon. Nagyon szeretném minél jobban szélesíteni a kínálatot, hisz még több száz növény ad virágport a méheinknek.

A felvételeket mersejo@gmail.com címre szeretném kérni.

Köszönetemet szeretném kifejezni Keve Gyuri bácsinak, Vas megye szaktanácsadójának, hogy biztatásával mindig segített folytatni a munkámat, köszönöm, hogy olyan sok helyen egyengette az utamat.

Copyright © 2023 Sebestyén József. All Rights Reserved. | Catch Foodmania by Catch Themes